A Google-alapító szerint a netet cenzúrázni próbáló kormányzatok, a kalózokra való vadászat ürügyén hasonló jogokat megszerezni próbáló szórakoztatóipari lobbi, mint a nyílt internet ellenségei korábban is léteztek, azonban az Apple és a Facebook jelentette fenyegetés aránylag újkeletű, és új típusú: a felhasználók itt önként vállalják a cégek által diktált, erősen korlátozott jogokat és laza adatvédelmi szabályozásokat. Szaúd-Arábia, Kína és Irán csak cenzúráz, az Apple és a Facebook viszont úgy húz falakat a felhasználói köré, hogy közben megöli az innovációt. Balkanizálódik a web – jelentette ki Brin, és ezért az Apple és a Facebook a felelős.
A Google szempontjából mindez azért is kellemetlen, mert ők a nyílt internetre építik az üzleti modelljüket, a közösségi oldal, és az iTunes-birodalom falai mögé azonban nem látnak be a keresőmotorjukkal. Ami emiatt egyre gyengébb hatásfokkal működik, és bár attól nem kell tartania, hogy más keresők veszik át a helyét, attól igen, hogy általában keresőoldalakat fognak egyre kevesebbet használni az emberek. Brin azon is panaszkodott egy sort, hogy az egész hozzáállás a nyílt internethez asszimetrikus, az általa körbefalazott kerteknek nevezett oldalak élvezik a nyitottság előnyeit (például a Facebook a Gmail címlistáját azonnal átfésüli regisztrációkor, és abból ajánl lehetséges ismerősöket), de fordított irányban minden segítséget megtagadnak. A Facebookról végleg törölni magunkat például szinte lehetetlen, és a más közösségi oldalra (ami Brin értelmezésében természetesen a Google+) költözést sem könnyíti meg a rendszer.
Brin kemény szavai elemzők szerint könnyen nyilatkozatháborúhoz vezethetnek az érintettek között, hiszen a Google keresőpiaci, szinte monopóliumszerű piaci fölénye is remek céltáblát nyújthat a konkurenseknek hasonló támadásokhoz.
Forrás: index.hu
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése